
Piaci trendek
A munkavállalók a kiváló munkahelyi légkört értékelik a legjobban
Az amerikai Glassdoor portál munkavállalói értékelések alapján minden évben összeállítja az év legjobb munkahelyeinek listáját. A rangsornál talán érdekesebbnek bizonyul, hogy az egyes munkavállalók milyen pro és kontra érveket sorakoztatnak fel saját munkaadójuk mellett, illetve azzal szemben.
Kevesebb idő alatt többet költenek karácsonykor a magyarok
A netes ajándékvásárlás beérte a bevásárlóközpontokban történőt, ami a digitalizáció korában nem okozhat meglepetést. A kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknak érdemes elmélyednie a felmérés eredményeiben.
Óvatosan optimisták a hazai kkv-k
A hazai kis- és középvállalkozások körében végzett legfrissebb felmérés szerint létszámbővítést és beruházásaik növelését tervezik 2017-ben a magyar cégvezetők.
Gyenge volt október a kereskedelemben
Az októberi kiskereskedelmi adatok nem igazolták vissza, hogy pörög a magyar gazdaság. A KSH gyorsjelentése szerint 2,6 százalékkal vásároltunk többet, mint egy évvel ezelőtt.
Adót csökkent a kormány
Csökkenteni kívánja a magyar kormány a társasági nyereségadót, méghozzá egységesen kilenc százalékra. Szakértők szerint a lépés kevéssé segíti közvetlenül a kisvállalkozásokat, ugyanakkor hosszabb távon javíthatja a reálgazdasági folyamatokat.
A nők szívesebben vásárolnak online mint a férfiak
Sok kisvállalkozás értékesít webáruházon keresztül, számukra nyújthat sok tanulságot a Shoprenter és a MasterCard néhány napja napvilágot látott közös kutatása. Ebből többek között kiderül, hogy a nők szívesebben vásárolnak a virtuális világban, mint a férfiak, s az is, hogy az online „bevásárlókosár” átlagos értéke 20.000 forint körül van.
Két százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben
A KSH legfrissebb előzetes adatai szerint a harmadik negyedévben 2,0 százalékkal nőtt a GDP. Az elemzők az év utolsó negyedében élénkülést várnak, de a kis- és középvállalkozások számára nem jó hír, hogy legnagyobb felvevőpiacuk, az ipar stagnál.
Adjuk meg a fogyasztónak, amit akar – itt és most!
Miközben egyre fontosabb, hogy mindenről tudjunk, egyre kevesebb az időnk a tudás megszerzésére. Így összegezte a mai fogyasztói trendeket a PwC tanácsadócég globális tanulmánya, s a leszűrtek alapján vállalkozásunk számára fontos piaci lehetőségeket találhatunk.
Egyre több nyugdíjas dolgozik
Miközben statisztikailag közelítjük a teljes foglalkoztatást, és a kilencvenes évek elején látott szintre süllyedt a munkanélküliségi ráta is, a reálgazdaság továbbra is a versenyképességet, beruházásokat hátráltató munkaerőhiánnyal birkózik. Ennek egyik oka az alacsony jövedelmekben keresendő, amit dolgozó nyugdíjasok egyre növekvő száma támaszt alá.
Egy rendhagyó üzleti modell: a becsületkassza
Magyarországon kevéssé jellemző, de a világ számos pontján alkalmazzák a becsületkasszákat a vállalkozások. Legtöbb helyen inkább nonprofit jellegűek, és főleg közösségépítő szerepük van, de akad olyan példa is, ahol éppen bevezetésének köszönhető az üzleti siker.