Véget ért a tavaszi Dobbantó tréning

Sikeresen zárult a tavaszi Dobbantó tréning, amelynek köszönhetően 21 vállalkozónő gyarapíthatta vállalkozással kapcsolatos ismereteit. A SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal közösen tartott képzésünkön résztvevők a már meglévő, vagy még tervezett vállalkozásuk működtetéséhez szükséges ismereteket sajátíthatták el.

A Dobbantó tréning egy 6 héten át tartó, 12 napos képzési program, amely során a már vállalkozó vagy vállalkozásindítást fontolgató nők olyan gyakorlatias tudással gazdagodnak, amely nélkülözhetetlen a vállalkozásuk működtetéséhez, fejlesztéséhez. A tananyag olyan változatos részekből áll, mint marketing, kommunikáció, üzleti tervezés, vállalkozási pénzügyek és adózási ismeretek, valamint prezentációs technikák. Emellett nagy hangsúly kerül az önismeretre és személyiségfejlesztésre is, hogy a résztvevők magabiztosan, felkészülten vághassanak neki a mindennapok kihívásainak.

A tavaszi Dobbantó tréningre a résztvevők mindegyike valamilyen vállalkozási ötlettel jelentkezett, melyhez a tréning üzleti ötletük pontosításában, termékeik, szolgáltatásaik célcsoportjának azonosításában, valamint az ehhez igazodó üzleti modell kidolgozásában nyújtott segítséget. De a Dobbantó tréning – eltérően más képzésektől − az elméleti ismereteken túl konkrét választ is ad az egyénileg felmerült kérdésekre, dilemmákra.

A Dobbantó tréningekre minden évben sokszínű csapat gyűlik össze, szerencsére ez idén tavasszal sem volt máshogy. Ezalkalommal is egy igazán változatos, különböző kompetenciákkal és tapasztalatokkal rendelkező nőkből álló csapat jött össze. Volt, aki még alkalmazottként tervezi vállalkozását, többen pedig évek óta működtetik saját cégüket, de volt olyan is, aki vállalkozóként épp profilváltásra készül. Az idei Dobbantós hölgyek között volt gyógyszerész, ügyvéd, könyvelő, építészmérnök, HR szakember, hogy csak néhányat említsünk. A változatos háttérrel rendelkező hölgyek is nem csak tárgyi tudással gazdagodtak, hanem megoszthatták egymással saját tapasztalataikat is. A tréning végére pedig mindenkinek elkészülhetett egyéni üzleti terve, amelyet a zárónapokon bemutattak egymásnak.  

Aki nem fért be a tavaszi Dobbantó tréningre, ne csüggedjen, ősszel is indulnak vállalkozónőket célzó szakmai képzések a Dobbantó Program keretében. Az információkért kövessék nyomon a Dobbantó Program honlapját és Facebook oldalát!

Kapcsolódó fotók