Váltsunk zöldre!

Napjainkban a környezeti fenntarthatóság témája már divatosnak számít a vállalkozások és a fogyasztók körében is. Egyre többen igyekeznek vállalkozásukat a környezettudatosság fényében vezetni, illetve a kereslet is megnőtt az ilyen cégek iránt. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy mi mindent tehetünk mikro- vagy kisvállalkozóként annak érdekében, hogy a cégvezetés mellett a környezetvédelmet is szem előtt tudjuk tartani.

A környezeti fenntarthatóság mellett elköteleződni nem csak társadalmilag felelős döntés, üzleti szempontból is előnyökkel jár. A környezetvédelem fontos téma a közbeszédben, a fogyasztók egyre tudatosabbak, keresik a zöld megoldásokat, sőt, a legtöbben szívesebben vásárolnak fenntartható termékeket és szolgáltatásokat. Ezért pedig sokszor szívesen fizetnek többet is. Fenntartható vállalkozásként hosszú távon anyagilag is jobban járunk, egy kis odafigyeléssel kiadásainkat is csökkenthetjük.

Összegyűjtöttünk néhány egyszerű és kis anyagi, illetve időbeli ráfordítást igénylő módszert, amivel vállalkozásunkat is fenntarthatóbbá tehetjük.

1. Szelektív hulladékgyűjtés

Ha eddig még nem tettük meg, akkor itt az ideje, hogy a munkahelyen elhelyezzünk szelektív hulladékgyűjtőket és kérjük meg kollégáinkat, ügyfeleinket, hogy használják ezeket. Igyekezzünk az elektronikai hulladékokat is a megfelelő helyre leadni, ezzel sokat tehetünk a környezetünkért.

2. Papírmentes munkahely

Most már kötelező az online számlázás, már ezzel sok papírt spórolhatunk, de nézzük meg, emellett még hol minimalizálhatjuk a használatát. Próbáljunk minél kevesebbet nyomtatni, de ha mégis muszáj, lehetőleg kétoldalasan tegyük és szelektíven gyűjtsük. Használjuk ki a digitális adattárolás és a különböző felhőszolgáltatások lehetőségeit, ezek ugyanis amellett, hogy környezetbarát megoldások, nekünk gyorsabbá és rugalmasabbá teszik az ügyintézést.

3. Energia-felhasználás

Érdemes az összes izzót LED-égőre cserélni. Ez ugyanis sokkal kevesebb áramot fogyaszt, mint hagyományos társai és még élettartama is hosszabb. Emellett igyekezzünk mindig lekapcsolni azokat az eszközöket, amiket éppen nem használunk (pl. nyomtató, mikró), mert már a készenléti állapot is energiát használ.

4. Viszlát eldobható műanyag

Palackozott víz helyett igyunk csapvizet, ha annak nem megfelelő a minősége, akkor pedig ruházzunk be egy vízszűrőre. Ez csak egyszeri költség, ami sokszorosan megtérül a sok-sok palack ital fogyasztása helyett. Lehetőség szerint ne a kapszulás kávéfőzőket részesítsük előnyben, mert rengeteg műanyag hulladékot termelnek az eldobható kapszulák.

5. Válasszuk meg jól a beszállító partnereinket!

Mivel a környezeti fenntarthatóság ma már egy megkerülhetetlen téma, a piacon egyre több és több vállalkozás áll át a zöld működésre. Ha választási lehetőségünk van két beszállító partner között, válasszuk a környezettudatosabbat. Ez a vásárlóink szemében is plusz pontot jelent majd.

6. Tudatosítsuk a fogyasztókat!

A közösségi média oldalainkon, reklámkampányainkban és mindenféle kommunikációnkban hangsúlyozzuk a környezetbarát tevékenységünket. Jól kommunikálható pl. a Facebook oldalunkon, amikor LED-égőkre cseréljük a régieket. Ez közelebb enged minket a fogyasztókhoz, akik szívesebben köteleződnek el egy szimpatikus vállalkozás mellett.