Tavasszal újra Dobbantó tréning, már lehet jelentkezni

A kezdő vállalkozó vagy vállalkozni vágyó nők képzését, pénzügyi oktatását és vállalkozói ismereteinek bővítését tűzte zászlójára a Budapest Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány által közösen meghirdetett Dobbantó Program, amelyet idén is, immár tizedik éve hirdetnek meg az érdeklődők számára. A program keretein belül idén tavasszal is elindul a Dobbantó tréning.

A Budapest Bank a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal együttműködve idén is meghirdeti a Dobbantó Program egyik legkeresettebb képzését, a Dobbantó tréninget. A 12 napos képzés kimondottan a női vállalkozók igényeihez igazodó eszközökkel fejleszti a legfontosabb vállalkozói készségeket, emellett szemléletformálással, tanácsadással és mentorálással is segíti a résztvevőket üzleti céljaik elérésében. A képzés során a résztvevők az üzleti sikerek eléréséhez nélkülözhetetlen marketing, menedzsment, adózási, és forrásteremtési ismereteket szereznek, emellett pedig ismeretséget köthetnek a velük hasonló élethelyzetben járó társaikkal.

A 20 fős csoportokban zajló tréning hat héten át tart, és összesen 90 órás tematikára épül. A képzés nemcsak a vállalkozás elindítására és működtetésére terjed ki, hanem fejleszti az önismereti, kommunikációs és prezentációs készségeket is. A képzés pénzügyi moduljában a Budapest Bank kisvállalkozás-finanszírozási szakértője is előad, kiemelt figyelmet fordítva a tudatos bankválasztásra és a finanszírozási formák bemutatására. A tréning végén a résztvevők egymás előtt prezentálják a 12 nap során kidolgozott üzleti tervüket. Ez a gyakorlati tapasztalat – a csoporttársak és a trénerek építő jellegű visszacsatolásaival együtt – a résztvevők önbizalmát is megalapozza ahhoz, hogy a jövőben sikeresen szerepeljenek az ehhez hasonló prezentációs és tárgyalási helyzetekben.

A résztvevők egy zárt, online tudásmegosztó felületet használnak, amely a digitális kompetenciák fejlesztését is szolgálja. A módszertannak köszönhetően a képzés hatékonyan képes eljuttatni a már vállalkozó vagy vállalkozást tervező nőkhöz a legfontosabb ismereteket és eredményeket. A képzés piaci ára 300.000 forint, amelyhez a szervezők bruttó 40.000 forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket a Budapest Bank finanszírozza. A programra itt lehet jelentkezni február 16-ig.