Sikeres nők a Wall Streetről

Az első dokumentált női befektető Abigail Adams volt, aki a 18. és 19. század fordulóján élt. A pénzügyi világ egyik központja azóta a Wall Street lett, az ott dolgozó szakemberek közül pedig összességében elmondható, hogy a férfiak ismertebbek. Ugyanakkor a tőzsde- és bankvilágban, illetve annak története során rengeteg nő dolgozott és tette le a névjegyét. Cikkünkben bemutatunk három, a szakmában dolgozó nőt, akik ebben a szférában értek el sikereket, az ő karrierjük minden vállalkozónő számára inspiráló lehet.

Irene Dorner

A HSBC USA korábbi elnök-vezérigazgatója, Irene Dorner egyike a legbefolyásosabb pénzügyi szakembereknek. Dorner jogi egyetemet végzett Oxfordban, utána egyből a banki szférában helyezkedett el. 1982 és 2014 között dolgozott a Midland Bank, majd az azt felvásárló HSBC kötelékében. A cég amerikai vállalatának elnökeként a legbefolyásosabb nőnek választották a bankszektorban. Kollégái és alkalmazottai olyan vezetőként beszélnek róla, aki igyekszik minél személyesebb kapcsolatot ápolni munkatársaival. Empatikus ember, aki magas érzelmi intelligenciával és erős üzleti tehetséggel egyaránt rendelkezik. Karrierje során tanúsított kitartó munkáját egészségügyi okok szakították meg, 10 évvel ezelőtt petefészekrákot diagnosztizáltak nála, de legyőzte a betegséget. Jelenleg is az AXA-nál dolgozik vezető beosztásban.

Carla Harris

A pénzügyi szakmában dolgozó nők támogatásának egyik legékesebb hangja Carla Harris, aki az első afrikai-amerikaiként csatlakozott a Morgan Stanley bank menedzsmentjéhez 1987-ben. Már önmagában ez a tény, hogy a származás kapcsán elterjedt előítéletből ki tudott törni, hozzájárult ahhoz, hogy Harris szakmai példakép legyen az Egyesült Államokban. Jelenleg ügyfélkapcsolatokért felel ugyanazon bank menedzsmentjében, ahol immáron 34 éve dolgozik. Pénzügyi karrierje mellett Carla Harris gospel-énekesnő, mely területen szintén igen sikeresnek mondható munkássága, több lemeze is megjelent már.

Nancy Peretsman

A 67 éves Nancy Peretsman a Wall Street történetének egyik legismertebb befektetési bankára. Leggyakrabban Oprah Winfrey miatt emlegetik a nevét, hiszen a műsorvezető-üzletasszony is Peretsman kliense. A Solomon Brothers’ munkatársaként lett ismert a 80-as években, ma az Allen & Co. egyik vezető befektetési bankára. Véleménye szerint „a legnagyobb kihívás elérni, hogy a nők érdeklődjenek az üzlet iránt”, erre kell megoldást találni ahhoz, hogy több fiatal lány akarjon a pénzügyi szférában dolgozni, ugyanis Peretsman szerint a szakma kapui nyitva állnak előttük.

Az említett három üzletasszony napról napra bebizonyítja, hogy a tőzsde- és bankvilágban, sőt, a tágabban vett üzleti életben ugyanolyan sikeresek lehetnek a nők, mint a férfi szakemberek. Sikereik elvitathatatlanok, karrierjük során pedig tetteikkel és szavaikkal is rászolgálnak arra, hogy példaképként tekintsünk rájuk.