Hirschler Judit egy közel száz éves múltra visszatekintő vállalkozás tulajdonosa és vezetője Sopronban. „Női szemmel″ rovatunkban vállalkozói mindennapjainak tanulságait osztja meg a Dobbantó olvasóival.

A soproni lét egész életemet meghatározza. Családom neve, a Hirschler, 117 éve fogalom ebben a városban, ami persze nem mindig könnyítette meg az életünket. Ugyanakkor sok erőt is adott: a régi fényképalbumok közös családi nézegetése jól mutatta felmenőim szorgalmát. A családi cég ablaküvegekkel, üvegezéssel foglalkozott, és munkaszeretetüket, kitartásukat ezeken a megsárgult fotókon is jól nyomon lehetett követni. Különösen mély nyomokat hagytak bennem azok a felvételek, amelyek családom tagjait ábrázolták, amint a második világháború borzalmait követően mindannyian azon dolgoztak, hogy pótolják a város tönkrement épületeinek üvegablakait.

A történelmi viharok sem tántorítottak el minket, nagyapám, sőt nagyanyám is napi sok-sok órát dolgozott valami nemesebb cél érdekében. Mert mi valahogy nem csak a saját cégünket építjük, hanem nekünk az egész városnak is példát kellett mutatnunk, mert ezt várjuk el önmagunktól. S ennek az elvárásnak nem mindig könnyű megfelelni.

Fiatalon mindezt komoly teherként éltem meg: elvárták, hogy jobban tanuljak, elvárták, hogy ne sétáljak kézen fogva valakivel a parkban vagy a Tűztorony tövében. Ha mégis megtettem, annak híre ment. Amikor dolgozni kezdtem, akkor elvárták, hogy a legjobban csináljak mindent, noha nyilvánvaló volt, hogy még „zöldfülű” vagyok, és ebbéli véleményét édesapám nem is titkolta.

A barátaim, barátnőim valaki másnak a cégét kezdték el építeni, vezetni, aztán ha nehézségek adódtak, váltottak. Manapság gyakori, hogy a jó szakembereket máshova hívják, máshonnan kapnak ajánlatot. Az én életemben ez fel sem merülhetett, minden nap a saját nevem alatt kezdem a munkát, és fejezem be, ami tulajdonképpen teljesen összeér, hiszen nincs eleje, meg vége a napoknak. Mégis minden nap büszke vagyok arra, amit a családom felépített, és amit az ő jóvoltukból ma éppen én működtethetek. Felelős vagyok a munkatársakért, a családomért és a városért ahol több mint száz éve élünk. Folytatom azt a munkát, amit megörököltem.

Nőként mindez azért nem egyszerű feladat, mert sokszor talán egyszerűbb lenne pusztán a négy gyerekem jövőjével meg a férjemmel foglalkozni. De ma már el se tudnám képzelni másként. Lassan megtanultam: hol az egyiket, hol a másikat kell előtérbe helyeznem. Ha a környezetemmel történő törődés ritmusa megfelelő, akkor mindenki boldog, ha nem, akkor le kell üljek, és átgondolni, hogy mit hogyan kellene másképpen csinálni.

Számomra nem kérdés, hogy mit jelent a tulajdonosi szemlélet. A probléma inkább csak az, hogy hogyan tudom az én tulajdonosi szemléletemet azoknak is átadni, akik velem dolgoznak.

(Hirschler Judit az 1899-ben alapított soproni Hirschler Glas családi vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője. A cég a világ legnagyobb autógyárainak beszállítója, több mint ötven alkalmazottal évente 2,2 millió visszapillantó tükröt gyárt.)