Mi az az imposztor szindróma, és hogyan tart vissza minket a karrierünk fejlesztésében?

Rengeteg ember él abban a leküzdhetetlen hitben, hogy minden, amit élete során elért, pusztán a szerencsének köszönhető. Leginkább a nőkre igaz ez a mentális állapot, amit a pszichológia imposztor szindrómaként ír le. Az önmagunkkal való megelégedést lehetetleníti el, meggátol minket abban, hogy örüljünk a sikereinknek és büszkék legyünk azokra. Fontos azonban, hogy valamilyen formában kezeljük, feldolgozzuk ezeket az érzéseket, hiszen megakadályozhatnak minket mind a boldogulás, mind a siker szempontjából.

Az imposztor szindróma egy a pszichológia tudományága által alátámasztott jelenség. Több sikeres ember magabiztos álcája mögött van egy folytonos félelem azzal kapcsolatban, hogy a sikere egy átverés, és előbb-utóbb bekövetkezik a leleplezés, majd kiderül önmaga és a világ számára, hogy az eredményeit valamiféle csalásnak vagy a szerencsének köszönheti. Ami a legfontosabb, az imposztor szindróma gátat szab a boldogságnak, hiszen, akiknél feltűnik ez a jelenség, ők ahelyett, hogy örülnének annak, amit elértek, megállás nélkül megkérdőjelezik az eredményeik létjogosultságát.

Az imposztor szindrómával küzdők gondolatai és érzései a folyamatos dilemma köré fonódnak: „Vajon tényleg elég jó vagyok?” „Nem érdemeltem ki a sikert.” „A dicsérettől mindig zavarba jövök.” „Nem nagy dolog, amit tettem, csak végig csináltam.” „Eljön majd a leleplezés pillanata, amikor kiderül, hogy a karrierem egy átverés.” Ezeket a hangokat pedig sokaknak rendkívül nehéz elnémítani a fejükben. Ha nem bízunk magunkban, és nem hiszünk a saját projektünkben, azt a célcsoport is érezni fogja.

Senki sem születik imposztor szindrómával, mindenki esetében valamilyen fiatalkori csalódás áll a háttérben, amit a túlzott versenyszellemben való neveltetés, egy nagyon erős iskola vagy a magas szülői elvárások okoznak, és a lista még hosszan sorolható. Ezekben az esetekben a negatív hozzáállás mélyen gyökerezik az emberben, és elhitetjük magunkkal, hogy a siker nekünk nem adatott meg, nem tartozunk a „kivételezettek” közé.

De ez nem igaz, nincs előre megírva, hogy ki az, aki méltó a sikerre. Fontos, hogy minél hamarabb realizáljuk ezt, és visszamenjünk a probléma gyökeréig, megértsük, miért érezzük folyton azt, hogy nem vagyunk méltóak az eredményeinkhez.

Az imposztor szindróma kívülről talán egy „áltudományos mentségnek” tűnhet, de nem az. Ha képesek vagyunk felismerni, és realizálni, hogy ez a mi problémánk is, az óriási előrelépés a feldolgozás irányába. Nem szabad megijedni attól, hogy megfogalmazzuk magunknak, ez a jelenség a mi életünkben is jelen van. Kutatások szerint a probléma az emberek 70%-át érinti karrierjük során. A kulcs az, ha ezt felismerve felvesszük a harcot ezek a gondolatok ellen. Egy folyamatos küzdelmet jelent, amit érdemes megvívni, mert a kitartásnak köszönhetően mi lehetünk a nyertesei. Segíthet az is, ha a magabiztosságunkat idegen terepre merészkedve erősítjük, ami elsőre félelmetesnek tűnhet. Hiszen a bátorság nem arról szól, hogy nem félünk semmitől, sokkal inkább azt jelenti, hogy bele merünk vágni abba, amitől egyébként félnénk.