Mától lehet jelentkezni a Dobbantó képzésekre

A Dobbantó Program idén tavasszal is meghirdeti a 12 napos Dobbantó tréninget. Az átfogó kompetenciafejlesztő képzés kimondottan nőknek szól, akiket vállalkozói ismereteik, készségeik fejlesztésében és üzleti céljaik elérésében segít. Ezen felül a Dobbantó program részeként kétszer félnapos IT képzések és egynapos üzleti tervezés képzés is indul.

Dobbantó tréning

A Budapest Bank 2010-ben indította el a „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” programját, amelynek a kezdetektől képzési partnere a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány.  

A Dobbantó Program egyik legfontosabb eleme a 12 napos kompetenciafejlesztő tréning, amely az elmúlt kilenc évben közel négyszáz női vállalkozónak segített elindítani vagy fellendíteni meglévő cégét. A résztvevők az üzleti sikerek eléréséhez nélkülözhetetlen marketing, menedzsment, adózási, és forrásteremtési ismereteket szereznek. A képzés 20 fős csoportokban zajlik, hat héten, 12 napon át tart, összesen 90 órás tematikára épül.  Piaci ára 300.000 forint, amelyhez a szervezők bruttó 40.000 forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket a Budapest Bank Dobbantó Programja finanszírozza.

Idén először a tréning pénteki és szombati napokon zajlik a megszokott hétfő-kedd helyett, hogy minél többek számára váljon elérhetővé.

A március 29-én induló tréningre itt lehet jelentkezni március 14-ig.

Egy- és kétnapos tematikus képzések is indulnak

A nagy sikerre való tekintettel 2019-ben is meghirdeti a Program a kétszer félnapos Quick IT képzést. A kurzus alatt a résztvevők olyan digitális és informatikai megoldásokkal ismerkednek meg, amelyek segítik őket a munkafolyamatok és a pénzügyek megtervezésében, lebonyolításában, ellenőrzésében, valamint az ügyfelekkel és az üzleti partnerekkel való kommunikációban, a vállalkozási folyamatok nyomon követésében és értékelésében. A QuickIT képezést igényfelmérés alapján kezdő és haladó szinten szervezik meg, első alkalommal március 20-án és 21-én, majd ezt követően április 17-én és 18-án. További részletek a jelentkezési felület itt érhetők el.  

A Budapest Bank és a SEED Alapítvány azokra is gondol, akik üzleti terv készítése előtt állnak, vagy működő vállalkozásuk modelljén szeretnének fejleszteni. 2019-ben is meghirdetik a Business Model Canvas workshopot, ami egy világszerte elterjedt új üzleti tervezési módszertanra épül. A március 18-i képzésre itt lehet jelentkezni.

Klubok

A mindenki számára nyitott Dobbantó klubesemények is folytatódnak, ahol a résztvevők nem csupán interaktív szakmai előadások részesei lehetnek, hanem kapcsolatokat is építhetnek más vállalkozókkal. A Dobbantó klubesemények idén minden tavaszi hónap utolsó keddjén, március 26-án, április 30-án és május 28-án látogathatóak. A részletek március elejétől megtalálhatóak lesznek a Dobbantó program honlapján és Facebook oldalán.