Így védd meg a cégedet a kibertérben!

Sok esetben, ha fenyegetettségre mint potenciális problémára gondolunk, nem az interneten keresztül ránk leselkedő veszélyek jutnak először eszünkbe. Pedig a kisvállalkozások több szempontból is ki vannak téve a kibertámadásoknak. Napjainkban igazán felértékelődött az adatbiztonság fogalma, amely kapcsán vállalkozóként és magán felhasználóként egyaránt érdemes körültekintő lépéseket tenni. Ezzel kapcsolatban hoztunk pár példát.

 

Mint sok esetben, itt is a megelőzés, vagyis az előre tervezés lehet a legjobb barátunk, egy kis plusz odafigyeléssel sokkal nagyobb biztonságban lehet jelen vállalkozásunk a világhálón. Erre azért érdemes igazán nagy hangsúlyt fektetni, mert utólag, ha már megtörtént a baj pl. adathalász támadás áldozatává váltunk, sokkal kevesebb lehetőségünk van adatainkat biztosítani. Jól szemlélteti a helyzet komolyságát az a tény is, hogy átlagban a kibertámadást szenvedett vállalkozások 60 százaléka fél éven belül bedől. Ezt elkerülendő mutatunk pár példát, amire érdemes figyelni:

1. Adathalászat (phishing)

Biztos mindannyian kaptunk már olyan emailt, amelynek feladója ismerős volt, látszólag megbízható címről érkezett és egy link volt benne. Ellenőrizzük kétszer minden ilyen esetben a küldő személyét, és soha ne kattintsunk a mellékletekre, linkekre, amelyeket ilyen üzenetekben kapunk. Árulkodó lehet az írásjelek, különleges karakterek véletlenszerű használata, egy ismert cég nevének felhasználása, amelyet helytelenül írnak le. Legyünk kellően körültekintőek.

2. Közbeékelődés (man-in-the-middle)

Olyan helyzetekben történhet meg ez a típusú visszaélés, amikor a támadó mint egy híd, beférkőzik a kommunikációba az ügyfél és közénk, hozzáférve így a teljes levelezésünkhöz. Gyanús lehet, ha az ügyfél eddig nem használt kifejezéseket kezd alkalmazni. Ilyenkor próbáljunk meggyőződni arról, hogy a cím másik végén tényleg az van, akivel szenzitív adatokat szoktunk váltani.

3. Jelszavakra irányuló támadások

Megfontolandó, hogy minél erősebb jelszót használjunk a vállalkozásunk esetében. Gondoljunk erre elsődleges védőhálóként, hiszen a könnyű jelszó nem csak nekünk teszi egyszerűvé a fiókunkba történő bejutást. Kerülendő azon hozzáférhető adatok használata, amelyek megtalálhatók egy gyors keresés után a világhálón. Ilyen például: a születési dátum, gyermekek neve, utca és házszám, illetve a becenevek is.

Sok eset fennáll, amikor nem áll módunkban védekezni az ilyen támadások ellen, hiszen a bűnözők szofisztikált kelléktárral rendelkeznek, a mi lehetőségeinknek pedig véges a száma, hacsak nem kérünk külön erre a célra hozzáértő, szakmai segítséget. Van azonban pár alapvető pont, amelyeket betartva, már kezdőként is növelhetjük cégünk védettségét:

  • Figyeljünk oda a jelszavunkra, használjunk egyedi karaktereket, fiókonként mást és mást, valamint érdemes lehet meghatározott időközönként megváltoztatni.
  • Tartsuk naprakészen a vállalkozásunkban használt számítógépeket, telefonokat, laptopokat.
  • Rendelkezzünk víruskereső szoftverekkel és tűzfallal, ami az esetek többségében elvégzi helyettünk a munkát.
  • Készítsünk biztonsági mentést a munkánkról, hogy baj esetén ne menjen semmi kárba.

Előfordulhat, hogy cégünk munkásságát elkerülik a kibertámadások, azonban ezt a veszélyt nem szabad félvállról venni. Legyünk következetesek és előzzük meg a bajt, ügyeljünk vállalkozásunk biztonságára a világhálón.

Forrás: F-consulting