Így írj hatásos hirdetésszöveget a Facebookra

Korábbi cikkünkben arról írtunk, miért érdemes elkezdeni a Facebookon hirdetni, most pedig ehhez adunk további tanácsokat, hiszen hiába jók a hirdetéskezelő beállításai, ha a szövegezés nem fogja meg a felhasználókat. Ezért összegyűjtöttünk néhány egyszerű tippet a hirdetésszöveg megírásához, hogy kampányunk valóban célt érjen.

Szerepeljen a lényeg az első 3 sorban!

Ahhoz, hogy szövegeket kezdjünk írni a posztokhoz, először is meg kell ismernünk annak sajátosságait. Ma már a számítógépes és telefonos megjelenítésnél is igaz, hogy a Facebook csak a posztszöveg első 3 sorát jeleníti meg a hírfolyamban, a többi rész elolvasásához egy tovább gombot kell megnyomni. Mivel a böngészők jelentős része nem olvas tovább, úgy kell fogalmaznunk, hogy a mondandónk beférjen az első 3 sorba. Természetesen előfordulhat olyan, hogy hosszabb szöveget kell írnunk, ilyenkor alakítsuk úgy a megfogalmazást, hogy az első sorok felkeltsék a figyelmet, és a tovább gomb megnyomására ösztönözzék a felhasználókat.

Az előbbiekből következik, hogy semmiképp se írjunk hosszú mondatokat. Sőt, nem mindig kell, hogy teljes mondatokat írjunk, sokszor elég néhány szó, pl. Nyár végi leárazás -> 25% kedvezmény -> Csapj le a lehetőségre! Így a szöveg olvasói hamar megértik, hogy mi a lényeg, és ha érdekli őket a felhívás, rákattintanak a hirdetésre, ami a weboldalunkra navigálja őket, ahol úgyis elolvashatják majd a további információkat.

Tagoljuk a szöveget

Hosszabb szöveg esetén hagyjunk ki 1-1 sort, hogy a szemnek egyszerűbb legyen átfogni a szöveget. Akár írjuk külön sorba a mondatkat. A figyelemfelkeltést és az olvasást is könnyíti az emojik használata, pl. sokkal jobban vonzza a tekintetet egy felsorolás, ha a sorok elején kötőjel helyett egy kis ikon szerepel. Arra azért vigyázzunk, hogy ne essünk túlzásba az emojikkal sem. De kísérletezzünk bátran, és rá fogunk érezni, hogy a leghatásosabb az elrendezésük. Nem szerencsés viszont, ha a mondandónkat nagy betűkkel emeljük ki, hiszen az internetes használatban ez a kiabálást jelenti, helyette a tagolással és az emojikkal játsszunk.

Kérdésfeltevés

Hatásos lesz a hirdetés szövege, ha már az elején egy kérdésfeltevéssel indítunk. Ennek a kérdésnek természetesen olyannak kell lennie, ami a fogyasztók fejében megfordulhat, ami egy problémájukra reflektálhat. Természetesen, ezután illik megválaszolni is a kérdést. Írhatjuk azt is, hogy kattintás után megtudhatja az olvasó a választ, de itt nagyobb felhasználói lemorzsolódással kell számolnunk, mintha már a poszt szövegében ott lenne a megoldás. Az embereknek egyszerűen nincs kedve átmenni a Facebookról egy másik oldalra, ha nem biztosak abban, hogy valóban azt találhatják ott, amire szükségük van.

Call to action

Ez egy olyan mondat, ami cselekvésre ösztönzi a felhasználót. Pl. Látogass el weboldalunkra! Rövid felszólítás, ami további interakciót vált ki az olvasóból. Viszont ne akarjunk egyszerre több felszólítást is adni, elég egy, így sokkal barátságosabb lesz a hangvételünk.