Így gondolkodnak a sikeres vállalkozók!

A koronavírus-járvány nyomán több vállalkozás is bajba került, hiszen az önkéntes vagy kötelező karantén és a társadalmi távolságtartás hatására jelentősen csökkent a fogyasztás, több cégnek kapacitáscsökkentést vagy a működés felfüggesztését kellett eszközölnie. Mostani cikkünkben összeszedtünk, hogyan célszerű fellépni a krízishelyzetekben, és bemutatjuk, hogy ilyenkor miként gondolkodnak a sikeres vállalkozók!

1. A változás szükséges

A sikeres vállalkozók a változásra nem elkerülendő folyamatként, hanem a cég életének szükséges, sőt, természetes részeként tekintenek. Ha bizonyos feltételek módosulnak, amelyek a vállalkozás életére hatnak (például új technológia vagy friss divathullám), akkor ehhez alkalmazkodva alakítják gyártásukat és kínálatukat. Sőt, önmaguktól is változtatásokat indítanak, annak érdekében, hogy még jobbá és jobbá tegyék terméküket ügyfeleik elégedettségéért.

2. Krízis mint lehetőség

Az eredményes cégvezetők a válságos időszakokban is látják a megújulás és a tanulás lehetőségét. A krízisek új piaci igényeket is vonnak maguk után, amelyeket a sikeres vállalkozók folyamatosan monitoroznak. Tudják, hogy aki ezekben az időkben hatékonyabb tud lenni versenytársainál, az a korábbinál jóval erősebb pozíciót tudhat magáénak a következőkben.

3. Az akadályok a személyes fejlődés részei

A jól menő vállalkozások vezetői a felmerülő buktatókat személyes kihívásokként is tekintik, amelyek a saját készségeik próbái is egyben. Amennyiben eredményesen átvezetik a céget mindezeken, az önmaguk számára is fontos tapasztalatul szolgál, amely a hasznukra válik a még sikeresebb jövőért.

4. Ok-okozati összefüggések

Akkor válik valaki igazán jó vezetővé, ha rendszerszemléletben gondolkodik, azaz képes átlátni cége működésében az ok-okozati összefüggéseket. A felmerülő problémákat mélyebb pontatlanságok tüneteként kezeli, és azok mélyebb megértésére törekszik. Például ha szokatlanul gyakori, hogy a munkavállalók kicsúsznak a határidőkből, akkor azt vizsgálják, hogy mi okozza a leterheltségüket.

5. Mások sikere nem az én bukásom!

A legkiemelkedőbb cégvezetők nem mások sikertelenségében látják saját sikerességük forrását, hanem önmagukban keresik azokat. Sőt, a legnagyobb nevek, akár Bill Gates vagy Steve Jobs, mind-mind kiemelték, hogy mások támogatása, motiválása is fontos területei munkásságuknak. Az elismert vezetők például különféle mentorprogramokkal lehetőséget nyújtanak arra, hogy másokat is az üzleti elismerés útjára tereljenek, ezáltal saját szakmai hitelességüket is növelhetik.

6. Az „énidő” fontossága

A sikeres emberek tudják, hogy akkor tudnak hosszútávon is kiegyensúlyozottak maradni és kiemelkedően teljesíteni, ha fordítanak időt a saját testi, lelki feltöltődésükre. Napirendjük része a sport vagy akár a kreatív hobbik, esetleg a meditáció.

7. Optimizmus a realitások talaján

A befutott vezetők a bizonytalan és nehézségekkel teli időszakokban is megtalálják az okot az optimizmusra. Az egész gondolkodásukra a pozitív szemlélet a jellemző, azzal együtt, hogy nem bagatellizálják el a problémákat, hanem pontos elemzéseket készítenek, és kellő figyelmet szentelnek a potenciális veszélyforrásokra és várható hatásaikra.

8. Pontos kommunikáció

A jó kommunikáció a sikeres cégvezetők ismérve. Az írásbeli vagy szóbeli feladatelosztáson túl magába foglalja a rövid és hosszabb távú elvárásokat, a távlatok hangsúlyozását, különösen egy válságos időszakban. Továbbá egyfajta megközelíthetőséget is jelent, azaz hogy a vezetőt kereshetjük esetleges problémáinkkal vagy észrevételeinkkel. Ő pedig saját kommunikációjával olyan közeget teremt az egész cégben, hogy a munkatársak merik és akarják is mindezeket a felszínre hozni.

9. A csapatmunka élén

A sikeres vezetők nem csak elvárásokat támasztanak, hanem átlátják csapatuk működésének egészét. Az operatív feladatokban ugyan nem vesznek részt, de folyamatosan figyelemmel követik az egyes projektek alakulását, értik és érzik a csapatmunka működésének dinamizmusát. Például a koronavírus-járvány időszaka alatt is együttműködnek a kollégákkal, így a válság leküzdéséhez szükséges változások vagy felmerülő akadályok pontos részleteit is ismerik.

10. Motiváltnak maradni

A sikeres emberek akkor is képesek motivációt találni, ha a körülmények látszólag a legkevésbé sem kedveznek ennek. Megtalálják a hajtóerőt, ami a tanulásra, fejlődésre, alkotására sarkallja őket. Motivációt gyűjtenek akár a környezetükből (pl. támogató család), akár önmagukból, így a legtöbbször lelkesítő célokkal felvértezve ébrednek fel reggel annak tudatában, hogy az új nap új lehetőségeket tartogat.