Home office és önismeret - mit adhat nekünk ez az időszak?

A koronavírus-járvány hatására az eddig megszokott életvitelünk gyökeresen megváltozott. Többségünk home office-ban végzi munkáját, a gyerekek is otthon tanulnak, és korlátozott lehetőségekkel kell számolnunk arra vonatkozóan, hogy hová mehetünk, kikkel találkozhatunk, illetve hogyan tölthetjük szabadidőnket. Ráadásul a bizonytalanság is eluralkodik rajtunk a járvány kimenetelével és a jövőnkkel kapcsolatban. De van egy jó hírünk: ebben a nehéz helyzetben is lehet jól teljesíteni, nézzük hogyan!

Próbáljunk alkalmazkodni

A környezeti feltételek változásaihoz történő alkalmazkodás saját életünk, vállalkozásunk sikerességének is fontos tényezője. Az, hogy mit tudunk az új élethelyzetből kihozni, hogyan tudjuk a fellépő akadályokat legyőzni, önmagunk számára is jelentős visszacsatolás képességeinkről. Ha a jelenlegi körülmények között megtaláljuk az egyensúlyt, másképp fogunk gondolkodni azokról a kihívásokról, amelyekkel a későbbiekben szembesülünk. Tudjuk, hogy nehéz a gyermekünk vagy a párunk mellett dolgozni, ugyanakkor, ha másképpen viszonyulunk a helyzethez, a velük együtt töltött munkaidőnk akár valamilyen újításra vagy egy feladat megoldására is inspirálhat bennünket.

Fókuszáljunk

Számos olyan dolog zajlik most körülöttünk, amelyre nincs befolyásunk, és ez erős kiszolgáltatottság érzést kelthet bennünk. Így fontos, hogy amennyire csak lehet, vegyük kézbe az irányítást otthonunkban. Például határozzuk meg a kisebb és a nagyobb céljainkat. Döntsük el, hogy az adott napon meddig kívánunk eljutni egy feladat elvégzésében, mit fogunk főzni, milyen könyvet olvasunk, milyen tevékenységeket végzünk gyermekeinkkel közösen. Összpontosítsunk ezek megélésére, és ha a körülmények nem is alakulnak a legjobban, mi elégedettséggel nyugtázhatjuk saját sikereinket.

Tartsuk az időbeosztást

Bár az otthoni munkavégzés nagyobb rugalmasságot adhat számunkra, törekedjünk rá, hogy tartsuk a napi rutint és a korábban kijelölt időszakban lássuk el feladatainkat. Jó, ha vannak minták, amelyeket követhetünk, hogy fenntartsuk a „normális” élet érzését, és csökkentsük a bizonytalan helyzetből fakadó frusztrációnkat. Könnyű hozzászokni egy keretek nélküli életvitelhez, de néhány nap lazaság könnyen állandósulhat. Ha képesek vagyunk egy rendszert kialakítani, és ezt a hozzáállást gondolkodásmódunkban elmélyíteni, az a továbbiakban hasznunkra válhat. Akár olyan tevékenységeket is könnyebben be tudunk majd mindennapjainkba iktatni, amelyekre korábban nem helyeztünk akkora hangsúlyt, például a sport vagy a meditálás.

Legyünk fegyelmezettek

Számos ajánlás, kérés, lemondásokat megkövetelő óvintézkedés született annak érdekében, hogy a járvány terjedését meg tudjuk fékezni, vagy legalábbis képesek legyünk azt lassítani. Próbatétel ez mindannyiunk számára. Még ha közvetlen módon kevésbé is érezzük az esetleges megbetegedés kockázatát, önkontrollt kell gyakorolni és saját életvitelünket át kell alakítani. Amennyiben erre képesek vagyunk, később az élet számos más területén előnyünkre válhat.

Ki vagyok én?

Ezt az időszakot sokan családjukkal, míg mások önmaguk élik meg. Mindkét esetben sokat tanulhatunk önmagunkról. Ebben a zárt és sok szempontból ingerszegényebb közegben jóval inkább felszínre tud kerülni, hogy milyen is valójában a személyiségünk, és mi iránt érdeklődünk. Fedezzük fel újra önmagunkat, foglalkozzunk olyan kikapcsolódást jelentő tevékenységekkel, amelyekre már rég nem jutott időnk, de szeretjük csinálni. Lehetséges, hogy új hobbival gazdagodunk, vagy az önmagunkra fordított figyelem olyan jövőbeli célokat mutat az eddig rejtett vágyaink kapcsán, amelyek felett korábban könnyűszerrel átsiklottunk.