Hogyan igényelhető vissza az SZJA?
SZJA-t, vagyis a Személyi Jövedelemadót minden magánszemélynek fizetnie kell, aki dolgozik. Fontos viszont azt tudnunk, hogy számos kedvezményre és visszatérítésre jogosultak lehetünk, az ezekre vonatkozó feltételekkel pedig érdemes tisztában lennünk, hogy biztosan ne csússzunk le ezekről az adóbevallásunk intézése során.
A személyi jövedelemadó az egyik legáltalánosabb adófajta, amit magánszemélyként kötelesek vagyunk befizetni önálló, például munkaviszonyból származó jövedelem esetén, és nem önálló tevékenységek után is, tehát az egyéni vállalkozók, őstermelők, megbízásos szerződési alapon dolgozók is fizetik. Az adó mértéke 15 százalék, célja pedig az állami szolgáltatások fenntartása, ezért minden megszerzett jövedelem alapvetően adóköteles, néhány kivételtől – GYES, családi pótlék, nyugdíj – eltekintve.
Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük az adókedvezményre vonatkozó legáltalánosabb tudnivalókat, valamint azt is ismertetjük, hogyan igényelhető a visszatérítés.
Kik jogosultak a kedvezményre?
Az SZJA-hoz számos kedvezmény kapcsolódik, amelyek alapján visszatérítést kérvényezhetünk. Az első lépés, hogy tisztázzuk, mely kedvezmény(ek)re vagyunk jogosultak. A visszatérítésre jogosult csoportok azok, akik személyi jövedelemadót fizetnek és beletartoznak valamelyik kategóriába a következők közül:
- 25 év alattiak,
- gyermeket nevelő szülők,
- 25 és 30 év közötti anyák, akiknek 2023-ban született gyermekük,
- első házas vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élők,
- négy vagy több gyermeket nevelő anyák,
- tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élők,
- önkéntes egészségpénztárral, nyugdíj-előtakarékossággal vagy magánszemélyek, vagy egyéni vállalkozók.
Hogyan igényelhetjük a visszatérítést?
Ha már tudjuk, beletartozunk-e a jogosultak körébe, az eljárás menete a következő: a visszatérítést vagy az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével, vagy az év végi bevallás során intézhetjük. Hogy melyik a megfelelő mód, az a kedvezmény formájától is függ.
A 25 év alatti fiatalok kedvezményének figyelembevétele automatikusan történik, csak akkor kell nyilatkozatot kitölteniük, ha ennek eltekintését szeretnék kérni. A négy vagy több gyermekes anyák adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével bármikor érvényesíthetik a kedvezményt. A családi kedvezmény érvényesítésére adóelőleg-nyilatkozattal is van lehetőség, de a kedvezmény megosztása (például jogosultnak nem minősülő házastárssal) esetén a bevallásnál kell igényelni. Az első házasok a bevallás során közösen tett nyilatkozattal igényelhetik a kedvezményt, míg a személyi kedvezmény igénybevételéhez háziorvos vagy szakorvos által kiállított, meghatározott típusú igazolásra van szükség.
Mikor történik mindez?
Minderre a bevallástervezet kitöltésével kerül sor, amire minden évben március 20-a és május 20-a között van lehetőség az ügyfélkapu rendszeren keresztül, de idén a határidőt május 22-éig állapították meg. A NAV-hoz beérkezett adatok alapján láthatjuk, hogy jogosultak vagyunk-e kedvezményre, és a visszaigénylési adatoknál rendelkezhetünk a továbbiakról. A NAV tud a rendszeres munkabérünkről, de bizonyos dolgokról – ingatlan eladása, bérbeadása, egyéb adóvisszatérítésre feljogosító tényezők – nincs tudomása, ezért szükséges az ellenőrzés és esetlegesen a változtatás.
Fontos tudni, hogy a visszatérítést vagy adójóváírást mindig a már befizetett SZJA-ból kapjuk, utólagos támogatásként, és nem automatikusan jár, hanem kérvényezni kell. Emiatt jó, ha figyelünk az egy hónapos határidőre és mindig leellenőrizzük a bevallásban szereplő adatokat. Hiszen ez egy valóban kedvező állami támogatás, amit ajánlatos nem veszni hagyni, ha jogosultak vagyunk rá.
Már csak azért is érdemes utánanézni az SZJA visszatérítési feltételeknek, mert az elmúlt években a jogosultak körének bővülése volt jellemző, míg az ügymenet alapvető logikája változatlan maradt, tehát jó eséllyel a következő években is hasonló módon fog zajlani a visszatérítési folyamat.
Források: