Hogyan éljük túl a karácsonyt?

Vállalkozóként meglehetősen nagy felelősség nyomja a vállunkat, több dologra kell egyszerre odafigyelnünk, miközben folyamatosan jól akarunk teljesíteni a sikerességünk érdekében. Nem csoda, ha néha összegyűlnek a felhők a fejünk felett és elhatalmasodik rajtunk a stressz. Ez az érzés a karácsony közeledtével pedig hatványozottan felerősödik, holott ennek az ünnepnek pont a nyugalomról és a meghittségről kellene szólnia. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot arra vonatkozóan, hogyan éljük túl - sőt, élvezzük - a karácsonyt. 

Vállalkozóként – vezetői, problémamegoldói szerepünkből fakadóan – hamar eluralkodhat rajtunk a stressz a felelősség súlyától. Az ünnepi időszakban ráadásul ez fokozottan igaz, hiszen ilyenkor a szakmai és a személyes igények, követelések is megnövekednek. Egy vállalat vezetőjeként ezért kiemelkedően fontos, hogy olyan gondolkodásmódot és cselekvési tervet alakítsunk ki, amellyel nemcsak túlélhetjük az ünnepi időszakot, hanem jól is érezhetjük magunkat közben. Erre vonatkozóan hoztunk most néhány jótanácsot, amelyeket megfogadva rajtunk sem fog eluralkodni az a bizonyos karácsonyi káosz.

Legyünk hálásak!

A karácsonyi időszak a béke és a hála érzéséről szól, ezért próbáljunk meg mi is hálásak lenni, és becsüljük meg az alkalmazottakat, a vezetőtársakat és az ügyfeleket. Rendezhetünk akár egy kisebb ünnepi összejövetelt, küldhetünk ki köszönőleveleket, hogy ezzel is kimutassuk, mennyire értékeljük a vállalkozásunk számára fontos személyek munkáját, lojalitáát. Ezen felül nem árt egy kis időt szánni a személyes környezetünkre is, és hálás szemmel tekinteni az életünkre, családunkra, vállalkozásunkra.

Lehet, hogy nem tökéletes minden, de ha a pozitívumokra koncentrálunk, sokkal kecsegtetőbb kilátásaink lesznek a jelent és a jövőt illetően. Akár egy naplót is vezethetünk, ahova minden nap beleírjuk, milyen jó dolgok történtek velünk aznap, és miért vagyunk igazán hálásak – így a következő év végén visszatekintve láthatjuk majd, hogy a mindennapos problémák mellett milyen szerencsések is vagyunk igazából.

Figyeljünk a kommunikációra!

A hallgatás kulcsfontosságú eleme a kommunikációnak, de általában nem használjuk ki eléggé. Tegyük próbára magunkat, és beszéd helyett többször hallgassunk másokat, figyeljünk rájuk, és őszinte válaszokkal forduljunk hozzájuk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az ünnepi időszak sokak számára kihívást jelent, így különösen fontos, hogy kellő érzékenységgel és odafigyeléssel forduljunk embertársaink felé. Győződjünk meg róla, hogy a vállalatunk által kommunikált üzenetek is megfelelnek-e ennek, és ha kell, egy harmadik féllel ellenőriztessük azokat.

Kérjünk segítséget!

A karácsonyi időszak mindannyiunk életében túlterhelt, bőven akad tennivaló – mind szakmailag, mind a privát életünkben. Ha úgy érezzük, hogy túlterheltek vagyunk, a feladatokat pedig egyre csak halogatjuk, ne féljünk segítséget kérni – vegyünk fel ideiglenes alkalmazottakat! Legyen szó szezonális személyi asszisztensről, virtuális asszisztensről vagy akár a családi élet megkönnyítését szolgáló bébiszitterről – nem szégyen, ha hatékonyan szeretnénk beosztani az időnket, és a megnövekedett feladatszámok miatt ehhez segítségre van szükségünk.

Tartsunk produktív szüneteket!

Ahhoz, hogy a feladatok tengerében elkerüljük a halogatást, hagyjunk magunknak időt a pihenésre, tartsunk produktív szüneteket! A testmozgás és a meditáció segít megőrizni egyensúlyunkat, és frissen tartja a szellemi képességeinket. Iktassunk be néhány perces rutinokat a mindennapokba, amelyek hozzájárulnak a koncentráltságunkhoz – például egy kis séta, vagy egy egyedül elfogyasztott reggeli kávé, amely során összeszedhetjük a gondolatainkat és kitisztíthatjuk az elménket.

Építsük kapcsolatainkat!

Az ünnepi időszakban rengeteg lehetőség van arra, hogy új emberekkel találkozzunk, akár ismerős által, akár saját kezdeményezésre. Próbáljunk meg velük valódi, értékes kapcsolatokat kialakítani, és nem csak felszínesen megismerni őket! Ezáltal gyakorolhatjuk kapcsolatteremtési készségeinket, amelyek az üzleti életben is hasznunkra válnak.

 

Forrás: Holiday Survival Tips For Entrepreneurs: Take Care Of Business (And Yourself) (forbes.com)