Egy rendhagyó üzleti modell: a becsületkassza

A becsületkassza eredetéről nem sokat tudni, valószínűsíthető, hogy a templomi adománygyűjtő láda egyik önálló életre kelt változatáról van szó, s főleg Németalföldön, illetve Angliában fordult elő. Két jellemző típusát különíthetjük el: a kisebb településeken élők a felesleges terményüket kívánták eladni, és az áruk mellé elhelyezett dobozba gyűjtötték így a pénzt, a gyéren lakott vidékeken pedig a városoktól messze a menedékházak és más szálláshelyek árát szedte be segítségével az ingatlanok tulajdonosai. 

Az úgynevezett „becsületesség doboz”, ahogy angolszász nyelvterületen a mai napig hívják, sokak fantáziáját mozgatta meg, így a 19. század vége felé, de még inkább a 20. század elejétől fogva mind több helyen találkozhatunk vele. Sikeressége abban rejlik, hogy az emberek egyrészt egyfajta játéknak tekintik, másrészt a közösségi érzést, az összetartozást és a segíteni akarást is szimbolizálja, harmadrészt pedig egy adott áruért vagy szolgáltatásért annyit fizethetnek, amennyit szerintük az ér. Talán éppen ezért nem véletlen, hogy azokban az országokban a legsikeresebb és legelterjedtebb, ahol a demokratikus értékeknek nagy hagyománya van (Nagy-Britannia, Németország, Hollandia, Svédország).

A becsületkassza a szolgáltatóiparban is sok helyen megjelenik: a lappföldi szálláshelyekért éppúgy fizethetünk így, mint néhány londoni külvárosi parkolóhelyért. Az Egyesült Államok kisebb városaiban – főleg a Közép-Nyugaton – még napjainkban is találunk újságos állványokat az utcán, ahol mi döntjük el, mennyi pénzt adunk a lapért. Egy New York-i fánkárus pedig akkor helyezett el becsületkasszát a pultjára, amikor rájött, hogy ebédidőben sokkal kevesebb vendéget tud kiszolgálni, mert a visszajáró kiszámolásával tölti az idejét. Ehelyett egy kosárba aprópénzt rakott ki, és a vevőkre bízta, hogy vegyék el a visszajárót. Az eredmény? Több borravaló és a korábbi forgalom megduplázása

Esetenként a legmeglepőbb helyen találkozhatunk vele: Párizsban például öt olyan szálloda is működik a város 9. és 11. kerületeiben, ahol nincs előre meghatározott szobaár, csak ajánlás. A vendégek annyit fizetnek éjszakánként, amennyit gondolnak, de valamennyit azért muszáj. Nyilván pénzügyi kockázatot rejt a dolog, de a The Independent újságírójának tavaly júliusi cikke szerint a szállodatulajdonosok elégedettek: a vendégek legtöbbje a környékre jellemző szobaárak 80-90 százalékát fizeti így.

Néhány évvel ezelőtt a zeneiparban is volt egy kísérlet: a brit Radiohead zenekar In Rainbows című lemezét tette elérhetővé – gyakorlatilag rögtön az album elkészülte után – a neten. A rajongók a regisztrációt követően maguk dönthették el, hogy mennyi pénzt adnak érte. Fontos, hogy ez a lehetőség csak a szimpla lemezre vonatkozott, az extrákkal felturbózott limitált kiadásokra nem. Az ötlet, ha nem is forradalmasította a zeneipart, de mindenképpen remek reklámnak bizonyult: a lemezhez kapcsolódó koncertturné a banda egyik legsikeresebb körútja volt.

A münsteri állatkert téli látogatóinak a számát emelte becsületkasszás megoldásával: a belépőért mindenki annyit fizetett télen, amennyit csak akart. Még azzal együtt is, hogy akadtak, akik ingyen mentek be, az összforgalom (beleértve a szuvenírboltokat, a parkolót és a büfét) két és félszeresére nőtt.

Meglepő lehet, de Közép- és Kelet-Európában is bevált a becsületkassza. Az egykori Szovjetunióban például a moszkvai és a leningrádi (ma Szentpétervár) buszokon nem volt ellenőr, a jegyeket a járatokon elhelyezett dobozból kellett kivenni, a pénzt pedig önként kellett bedobni. Külön érdekesség, hogy a jegyet akkor is ki lehetett venni – akár többet is –, ha egyáltalán nem fizetett érte az ember, de az utasok árgus szemekkel figyelték, ki mit csinál, így a bliccelést mindenki kétszer meggondolta.

Időben és térben is közelebbi példa a prágai Nagy Lebowski kávéház, ahol nincs ét- és itallap, a tulajdonos minden termékének beárazását a vevőkre bízta. Az elképzelés sikeresnek bizonyult: a Nagy Lebowski ma már Prága egyik legtrendibb és legforgalmasabb kávézója.

Magyarországon nincs nagy hagyománya a becsületkasszának, de szerencsére az elmúlt évekből már van példa arra, hogy nálunk is sikeres lehet. Az utóbbi időben váltak népszerűvé a lakáséttermek, ahol vagy fixen beárazzák a menüt vagy becsületkasszát üzemeltetnek. A tapasztalatok szerint utóbbi módszer jobban működik, még ha az „étteremtulajdonos” nem is feltétlenül tesz szert profitra. A budapesti Bajnok utcai Fánkydoo palacsintázó alapítója egész üzletpolitikáját a becsületkasszára alapozta, s a remélt siker nem is maradt el: a befőttesüvegbe gyűjtött pénz szépen gyarapodik, ahogy a vendégkör is bővül.

A bringások találkozhattak néhány évvel ezelőtt a főváros több pontján olyan ásványvizes automatákkal, amelyek szintén becsületkasszával működtek. A kísérlet 40 százalékos eredményt hozott, azaz ennyien fizettek a vízért. Vidéken pedig Kőszeg az egyik legjobb példa, ahol tradicionálisan értékesítik így a kertben megtermő gyümölcsöket. A helyiek a házuk elé kosárba teszik a termést, amelyért önkéntesen fizetnek a vevők.