Fókuszban a válsággal szembeni ellenállóképesség az októberi Dobbantó Klubon

Október 12-én rendezzük meg az őszi szezon első Dobbantó Klubját, amely egyben az első eseménye is a programnak, amióta az MKB Bank neve alatt működik. A rendezvényen Dr. Porkoláb Imre, az MCC Flow Kutatóintézet igazgatója, a vezető- és szervezetfejlesztés kiemelkedő szakértője tart majd előadást. A budapesti Scruton kávézóban tartott klubeseményen olyan stratégiai hozzáállással ismerkedhetnek meg az érdeklődő résztvevők, amely segíthet a válság miatt kialakuló nehézségek leküzdésében.

Október 12-én 17 órától, a Sruton V.P. kávézóban (1053 Budapest, Veres Pálné u. 12.) rendezzük meg az idei őszi első Dobbantó Klubot. Az eseményt főleg azoknak a vállalkozóknak – nőknek, férfiaknak egyaránt – ajánljuk, akik szeretnék mélyíteni tudásukat a válság alatti vállalkozásmenedzsment és reziliencia témakörében, de természetesen minden érdeklődőt, így azokat is, akik nem vállalkoznak, szívesen várunk. Az előadás mondanivalója egyénre szabottan, a hétköznapi életre vonatkoztatva is hasznos tanulságként szolgálhat, hiszen a gyakorlatban is alkalmazható módszereket ismerhetünk meg a kiégés elkerülésére és a teljesítőképességünk fokozására.

Az eseményen Dr. Porkoláb Imre tart majd előadást, aki több éves szervezetfejlesztési, innovációs és rendszerfejlesztési tapasztalattal rendelkezik vezetőként, itthon és nemzetközi szinten egyaránt. A szakértő a hadászat világából érkezik, több mint harminc évnyi, részben elit katonai alakulatoknál szerzett tapasztalata van vezetés, képességfejlesztés és szervezetátalakítás területen. Hét évet töltött a NATO-nál, illetve a Pentagonban, ahol globális stratégiai változásmenedzsmenttel foglalkozott.

Az előadásának címe „Milyen stratégiával készüljünk a válságra?”, és a jelenlegi gazdasági helyzet okozta nehézségek kezelésére fókuszál. Dr. Porkoláb Imre célja, hogy a kiégés elkerülésének módszereire és a vezetői csúcsteljesítmény fenntartására nyújtson megoldást a résztvevőknek. A kulcsszó a reziliencia, azaz ellenállóképesség, amelynek fejlesztése az előadás kiemelt célja. Milyen módszerekkel lehet a tartós versenyképességet elérni kiszámíthatatlan környezetben? – teszi fel a kérdést az előadó, és meg is válaszolja azt, érintve a téma mélységeit.

Dr. Porkoláb Imre előadása után egy kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a program, amely során az előadóhoz csatlakozik a Magyar Bankholding üzleti szakértője, valamint egy vállalkozásvezető is, aki a saját tapasztalatiról beszámolva támasztja alá az elhangzottakat. A kerekasztal során minden résztvevőnek lehetősége lesz kérdezni, a szakértők más-más nézőpontokat és a konkrét tapasztalatokat felsorakoztatva megvitatják a választ. A program végeztével közös beszélgetésre invitálunk minden résztvevőt.

A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, az alábbi linkre kattintva tudod jelezni felénk részvételi szándékodat: https://forms.gle/gbuGb9okGppYjAqQ7

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!