5 mobilapp, amivel időt és pénzt spórolhatunk vállalkozásunknak
Olyan sokat hallunk a digitalizáció fontosságáról, hogy egy idő után minden kütyü- vagy szoftverajánlóra már gyanakodva tekintünk vállalkozóként: „Aha, és mibe fog ez nekem kerülni?” Ebben az összeállításban kifejezetten olyan telefonos applikációkat igyekeztünk összeválogatni, amik éppen a spórolásban segítenek.
Nézzük, melyek azok az appok, amelyekkel olcsóbban, könnyebben és gyorsabban intézhetünk el a vállalkozásunk sikeréhez közvetlenül hozzájáruló dolgokat. Gyűjtésünkkel törekedtünk arra, hogy a haladóknak is tudjunk újat mondani, és ne az ezerszer ismételt Google Office és Trello vonalon mozogjunk. Kezdjük is a felsorolást.
Fiverr
Minden vállalkozás életében eljön az a pont, amikor a vezető felismeri, hogy érdemes a brandjére, azon belül is elsőként az arculatára jobban odafigyelni. Kéne egy szebb névjegy, egy jobban kinéző honlap, egy mozgóképes hirdetés – de lehetőleg ne legyen túl drága. A profi grafikusok, fejlesztők, dizájnerek néha megfizethetetlenek, vagy éppen olyan kilométeres sor van előttünk, hogy csak késői határidőre vállalják a feladatot. Eközben a legtöbb vállalkozásnak a kezdeti időszakban nem kell több, csak hogy „tisztességes” megjelenése legyen, vagy ha már túl van az első 1-2 évén, akkor átessen egy ráncfelvarráson.
Erre a problémára ad gyors és olcsó megoldást a Fiverr, ami nem más, mint szabadúszó kreatívok globális piactere. Itt rendelhető céges logo akár 10-20 dollárért is, komplett kisarculat 100 dollár alatt, új honlap pár százasért. Figyelem, ez forintban még mindig csak 100 ezer Ft alatti tartomány. Ráadásul a Fiverren fordítás, hangalámondás, piackutatás, esszéírás, animáció, prototípus tervezés vagy akár applikációfejlesztés is rendelhető. Kell-e attól tartanunk, hogy olcsó húsnak híg a leve, és csalódás ér minket? Egyáltalán nem, ha betartunk pár fontos szabályt. Mindig nézzük a fellelhető szolgáltató referenciáit, értékeléseit, és megrendelés előtt váltsunk néhány üzenetet vele. Alapvetően a platformon angolul folyik a kommunikáció, de kereshetők kifejezetten magyar szabadúszók is. 2-3 levélváltásból már kiderül, hogy megvan-e a kémia, értik-e az igényünket a túloldalon. Olvassuk el alaposan a kiírást, hogy konkrétan mit vállal az adott szolgáltató. Hogy ez nekik miért éri meg? Elsősorban azért, mert nem kell külön energiát fordítaniuk az ügyfélszerzésre, és könnyen, gyorsan tudnak teljesíteni kifejezetten olyan területen, amiben a legjobbak.
Buffer
Még ha tudják is a vállalkozók, hogy a digitális csatornákon való hirdetés elengedhetetlen a termékeik és szolgáltatásaik értékesítésénél, nem mindenki engedheti meg magának, hogy rögtön social media managert és online marketingest alkalmazzon. Eleinte „háztáji” megoldásokat kényszerülnek sokan használni, lehetőleg még hirdetési költés nélkül. Ettől ugyan még nem fog menni a szekér, de legalább már szondázható, hogy érdemes-e vele komolyabban foglalkozni.
A Buffer ebben az átmeneti időben jöhet jól. Sok vállalkozó intuitívan tudja, hogy mit szeretne közölni magáról: vannak posztjai, fotói, akciói, hírei, de ezek kevéssé rendszerezettek, nincs mögöttük struktúra. Ezek terjesztéséhez a megszokott közösségi média csatornákon kell aktivizálni magukat, de hamar azt veszik észre, hogy időigényes külön foglalkozni az Instával, Facebookkal, LinkedInnel. A Buffer az ezekre a csatornákra szánt posztokat, és az azokra érkező reakciókat egy helyen segít menedzselni. Ezen a felületen beidőzíthetők a posztok, kialakíthatók automatikus válaszok, válaszüzenetek. Nem utolsósorban pedig elemezhető a közösségi média aktivitás hatékonysága, ami óriási segítség azoknak, akik a különböző platformok bonyolult elemzési felületei helyett egy egyszerűbb, közérthetőbb műszerfalon akarják átlátni tevékenységük eredményét. Az ingyenes verzió is már lehetőséget ad a legfontosabbakra, de a havi pár dolláros verzióval pláne kiválóan lehet boldogulni.
Craft
A legtöbb appajánló többnyire az Evernote-ot említi jegyzetek, írások készítéséhez és szerkesztéséhez. A Craft a magyar fejlesztés, ráadásul hétről hétre bővülnek a funkciói, javul a külalakja. Kifejezetten Apple környezetre készült, mindenféle készülék között átjárható, és asztali géptől telefonig mindenhol speciálisan viselkedik, a méretbeli lehetőségekhez alkalmazkodva. Bámulatosan egyszerű a szerkesztés, a kurzor áthelyezése, a bekezdések mozgatása, a formázás. Listákból fejezetek, fejezetekből feladatok készülhetnek, kiegészülhetnek linkekkel, képekkel, nagyon gyakorlatiasan. Ezek segítségével munkatársaink briefelése, komplex stratégiák összefoglalása, jegyzetek készítése, tevékenységek naplózása mind sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Egy idő után már azon töri az ember a fejét, hogy mit lehetne még Crafton belül kezelni. Szerencsére a fejlesztők is gondolnak erre, hírleveleikben számtalan felhasználási módról edukálják a felhasználókat.
Doodle
Aki próbált már 5-nél több embernek megbeszélést összehozni, az tudja, hogy milyen nehéz mindenkinek megfelelő időpontot találni. Persze ha egy cégnél dolgoznak az illetők, akkor egy Microsoft irodai programcsomagban ez összehozható. És mi van, ha különböző beszállítóknak, vagy üzleti partnereknek kellene egy időpontban összefutniuk, és nem mindenki rendelkezik Office előfizetéssel? Ilyen problémás szervezésekre jó a Doodle, aminek segítségével a szükséges résztvevők a lehetséges szóba jövő időpontok közül tudják megjelölni a számukra legalkalmasabbat, így aztán kiadva a legtöbb embernek kölcsönösen megfelelőt. Ennél egyszerűbb megoldás nincs erre.
RescueTime
Terjed a távmunka, a kötetlen munkaidő, egyre több a digitális nomád. Ma már egy vállalkozás sem feltétlenül csak alkalmazottakból áll, lehetnek félállásúak, otthonról dolgozók, alkalmilag bevont szabadúszók. A munka egyre kötetlenebb, a vezetők viszont egyre feszültebbek, mert nem látnak rá igazán, hogy ki milyen hatékonyan dolgozik. Ezen tud segíteni a RescueTime. Eredendően arra való, hogy nyomon kövesse, mire mennyi időt szán az ember a gép előtt. Mikor aktív, mikor nem, milyen sűrűséggel kapcsolgat át Facebookra, levelekre, mennyire képes megszakítás nélkül egy huzamban valamire időt áldozni. Diszkréten, de mégis határozottan figyelmeztet, ha elkalandozunk. Ez nem csak a saját hatékonyságunk javítására jó, de akár társaink alapfokú, tolakodásmentes monitorozására és ösztönzésére is alkalmas, elsősorban saját önmegtartóztatásukra számítva.
Szerző: DigitALL
A cikk elérhető a Budapest Pénzügyi Asszisztens oldalán is, ahol a vállalkozók számára számos más érdekes és releváns tartalom között lehet még böngészni.