12 ezer forinttal többet költenek a szülők az iskolakezdésre, mint két éve

A Budapest Bank 2014 után ismét reprezentatív kutatás keretében kérdezte a szülőket arról, hogy várhatóan milyen kiadást jelent majd számukra a tanévkezdés, illetve évközben mekkora összeget tesznek majd ki az oktatással kapcsolatos kiadások. Szinte minden szülő (91 százalék) kész többletköltségeket vállalni azért, hogy gyermekei jövőjét megfelelő iskoláztatással alapozza meg, a legtöbben (71 százalék) pedig igyekeznek mindenből a legjobbat megadni nekik. Azonban a megkérdezettek háromnegyedének továbbra is jelentős anyagi terhet jelentenek a tanulmányokhoz kapcsolódó különféle kiadások, ami nem meglepő, tekintve, hogy 2014-hez képest közel 12 ezer forinttal többe, vagyis csaknem 84 ezer forintba kerül az iskolakezdés gyermekenként. 

Az általános iskolás gyermekek szülei a két évvel ezelőtti 56 ezer forint helyett idén kicsit több mint 73 ezer forintot költenek erre, míg a középiskolások szüleinek kiadásai 82 ezerről 90 ezer forintra nőttek 2016-ra. Ezzel szemben a felsőoktatásban tanulók tanévkezdésének költsége nem változott az elmúlt két évben, továbbra is átlagosan 166 ezer forintot emészt fel. Összességében a szülők kicsivel kevesebbet költenek tanfolyamokra és különórákra, viszont ruhákra és a lakhatással (albérlet, kollégium) kapcsolatos kiadásokra többet fordítanak. Ez utóbbi esetében jelentős a növekedés: míg két évvel ezelőtt közel négyezer, addig idén már átlagosan kilencezer forintot szánnak a lakhatás finanszírozására a szülők a tanév elején.

A válaszadó szülők kétharmada (hatvan százalék) az aktuális havi bevételéből is költ az iskolakezdéshez szükséges kiadásokra, míg kicsit kevesebb, mint a felük (42 százalék) előre spórolt pénzéből finanszírozza legalább ezek egy részét. Ez utóbbiak átlagosan öt hónapon keresztül tesznek félre ennek érdekében. A szülők harmada (33 százalék) az iskolakezdési támogatásokat is igénybe veszi. Az iskolakezdés finanszírozása érdekében a válaszadók hat százaléka vesz fel hitelt, ugyanakkor, ha a további felmerülő kiadások miatt szükség lenne rá, 15 százalékuk nyitott a jövőbeni kölcsönfelvételre is.

A tanév közben várható havi kiadások is nőttek, hiszen idén átlagosan havi 56 ezer forintra számíthatnak a szülők, szemben a két évvel korábbi havi ötvenezer forinttal. A növekvő kiadások jellemzően a kisebb tételek árának emelkedéséből tevődnek össze, hiszen a szülők kicsivel többet költenek sportszerekre és sportruházatra, táborokra vagy éppen a mindennapi utazásra. A diákok emellett általában több zsebpénzt is kapnak majd, a középiskolások esetében például majdnem megduplázódott ez az összeg, így most havonta körülbelül 11 ezer forintot kapnak, szemben a korábbi közel hatezer forinttal. A felsőoktatásban tanuló gyermekek szülei továbbá úgy vélik, a tandíj havonta közel tízezer forinttal többet visz majd el a családi kasszából: a korábbi közel 12 ezer forinthoz képest idén majdnem 21 ezer forintos havi kiadással számolnak.

A szülők több mint kétharmada (79 százalék) nagyon fontosnak tartja, hogy gondoskodjon gyermekei anyagi jövőjéről, döntő többségük (88 százalék) pedig úgy látja, mindent megtesz ezért. A kutatás eredménye szerint a válaszadók 39 százaléka véli, hogy gyermekéről annak munkába állásáig fog anyagilag is gondoskodni, közel negyedük (23 százalék) pedig úgy gondolja, gyermeke korától függetlenül segít majd neki.