Vállalkozó anyaként is lehet stresszmentesen kezdeni az iskolát

Nyár vége = iskolakezdés = ideges szülők tolonganak a bevásárlóközpontokban. Sok szülő, de legfőképp anya számára ismerős az utolsó pillanatok hajszája, ráadásul mindig a bevásárlás után derül ki, hogy mit hagytunk le a listáról. Az Így tedd rá! elnevezésű vállalkozását „újragondolt″ néptánc-pedagógiai módszertanra építő Balatoni Kata szerint össze lehet egyeztetni a vállalkozásvezetést és az iskolakezdést, sőt, személyes élménnyé tenni az utóbbit a gyerekek számára.

– Mi jut eszedbe az iskolakezdésről?

– Számomra ez gyerekkorom óta nagyon fontos szertartás, összeszedni minden fontos dolgot, és figyelni arra, hogy minden szép és praktikus legyen. Épp ezért ügyelek arra, hogy a lányaimmal ilyenkor minél több időt töltsek, és akár „csajos″ napokon együtt vegyük meg a legfontosabbakat. Az ugyanis nagyjából lehetetlen küldetés, hogy egyszerre, egy napon szerezzük be a szükséges holmikat, füzeteket, írószereket, új ruhákat egy négy és fél éves, meg a nyolc és fél éves lánynak.

– Mennyire tudod előre megtervezni az iskolakezdést?

Többnyire utolsó pillanatos beszerzésekről van szó ilyenkor, és megesik, hogy szeptember első pár hetében még veszünk egy-két kimaradt dolgot. Szerencsére elég rugalmas az iskola e téren, és azzal is segítenek, hogy a tanév végén kapunk egy listát arról, hogy mire lesz szükség a következő évben. A vállalkozó anyákat sokszor éri az a kritika, hogy kevesebb idő jut a gyerekeikre, de épp emiatt igyekszem az ilyen fontos alkalmakkor több időt tölteni velük, megbeszélni, hogy miből muszáj, vagy nem szükséges újat venni, vagy ha épp munka miatt úton vagyok is, és van lehetőségem a vásárlásra, bevonni őket a döntésekbe.

– Ezt hogyan oldod meg?

– A technika sokat segít, meg persze az, hogy a férjemmel teljesen egyenrangúan vállaljuk, végezzük a háztartási és gyereknevelési, felügyeleti feladatokat, miközben mindketten vezetjük a saját vállalkozásainkat is. A munkám miatt sokat vagyok úton szerte az országban. Általában az előadások, megbeszélések után van időm beszaladni a boltokba vásárolni. Az egyik leghasznosabb trükköm, hogy mindig van a gyerekek aktuális lábméretéről körberajzolt és kivágott sablonom a pénztárcámban, amihez mérni tudom a kinézett cipőket.

Torna- és váltócipő minden évben kell, és nagy könnyebbséget jelent, ha a boltban lefényképezett és a férjemnek elküldött modellek közül tudnak választani a lányok. És ugyanez igaz a füzetekre és egyéb szükséges felszerelésekre is. Mindig megküldöm a listán szereplő dolgok fotóit, hogy közös döntés szülessen. A netes vásárlás szintén komoly segítség, és a gyerekkel együtt jó móka is lehet, ha szorít az idő. Sokszor azonban érdemes a valóságban, még vásárlás előtt ellenőrizni, hogy mit is veszek: karcolja-e a papírt a toll, vagy elég jó minőségű-e a kinézett ruha anyaga. Szerintem fontos, hogy minél személyesebbé tegyük számukra az iskolakezdést, mert így nem akkora sokk, hogy véget ér a szünidő.

(Balatoni Kata néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató és „Így tedd rá!" programgazda, aki a kultúra és a pedagógia képviselőjeként épített ma már nemzetközi piacokra törő vállalkozást.)