Hogyan mondjam el nekik?

Hányszor fegyelmezem a gyerekeimet, a családomat azzal, hogy ha nem felelnek meg az elvárásaimnak, annak következményei lesznek? Érzelmi zsarolás? Lehet... De valahogy mindig sikerrel járok. Biztos lehetek abban, hogy a családom nem megy el a szomszédba élni, hanem inkább megpróbálnak alkalmazkodni, és eleget tenni annak, amit kérek. De ez a fajta „vezetési stílus″ sem könnyű, hiszen ők és én is folyamatosan változom: gondoljunk csak a kamaszkorra, vagy arra, hogy fiunk-lányunk egyszer csak szerelmes lesz.

Ez az érzelmekre ható menedzsment azonban nem működik a munkahelyen. Ügyfeleink a legmagasabb minőséget követelik meg tőlünk, és igényeiket a legkülönbözőbb módokon érvényre is juttatják. Nekem és a csapatomnak az a feladata, hogy a vevői igényeket kiszolgáljuk.  A vevők ezért fizetnek, ez tartja fenn a vállalkozásunkat, ez képezi munkatársaim fizetésének alapját is. Mégis: nap mint nap tanítanom kell kollégáimat arra, hogy az ő érdekük is, hogy a legjobb minőségű terméket állítsuk elő. Ehhez figyelem, kitartás és fegyelem szükséges – de ezt nekem kell folyamatosan kommunikálnom, a dolgozókat fegyelmeznem, a normák betartására ösztönöznöm, motiválnom, és ellenőriznem. Hiába – a munkahely más, mint az otthon.

Olvasom az újságban, hogy több mint 2.700 betöltendő munkahely van vállalkozásunk régiójában: Sopron környékén, és ki tudja mennyi a határ túloldalán. Így naponta szembe kell néznem azzal a veszéllyel, hogy egy sértődött munkatársam elhagy minket, és a szomszédos munkahelyen kezd dolgozni. Ebben a környezetben nekem és a vezetőtársaimnak egyre nehezebb megkövetelni azt, amit tőlünk várnak el a vevők, hiszen a fokozott elvárások kereszttüzében a munkatársak bármikor dönthetnek úgy, hogy inkább távoznak.

Pedig ösztönözni kell őket a pontos, precíz munkavégzésre – de hogyan? Változni kell, mert máshogyan kell vezetni, máshogyan kell foglalkozni az emberekkel, mint korábban. Meg kell tanítani őket arra, hogy a munkájuk minősége nem csak tőlem vagy a vezetőktől függ, hanem – ahogy egy HR tanácsadó barátom mondja – „a munkájuk olyan jó lesz, amilyenné ők maguk teszik”.

Vezetőként ebben kell segítenem a kollegákat, és a cél változatlan: ügyfeleink igényeit hatékonyan, a legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelően kell teljesíteni. Meg kell tanulnunk másként vezetni, éppen úgy, mint ahogy változtatnunk kellett a gyermekeink nevelési módszerein akkor, amikor a kiskamasz-, aztán a serdülő-, majd a felnőttkorba léptek.  A választ tehát folyamatosan változik, de a kérdés állandó: „Hogyan mondjam meg nekik?”.

(Hirschler Judit az 1899-ben alapított soproni Hirschler Glas családi vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője. A cég a világ legnagyobb autógyárainak beszállítója, több mint ötven alkalmazottal évente 2,2 millió visszapillantó tükröt gyárt.)

Kapcsolódó esemény

Hatalmi játszmák a vállalkozás vezetésében
nov. 1000:00

Hatalmi játszmák a vállalkozás vezetésében

1134 Budapest, Róbert Károly Krt. út 70-74. II. emelet

Hatalmi játszmák a vállalkozás vezetésében - Hatalomtechnika workshop, a Fiatal Vállalkozók Akadémiáján, novemberben

Kapcsolódó fotók