Hogyan használjuk üzleti célra az Instagramot?

A vállalkozások életében ma már megkerülhetetlenül fontos az aktív közösségimédia-jelenlét. A márciusi, Facebookról szóló Dobbantó Klub után ezúttal az Instagram kínálta lehetőségeket vettük górcső alá április 30-án a Google Grundon.  Tudását és tapasztalatait Kovács László Instagram-specialista, a Follow Marketing alapítója, valamint Sipos Melinda, a Ligeti Bolt megálmodója osztotta meg velünk.

A Dobbantó Klub előadói: Kovács László és Sipos Melinda

Csináljunk üzleti profilt a vállalkozásunknak!

Sok vállalkozó számára elengedhetetlen, hogy kihasználja az Instagram üzleti lehetőségeit, hiszen ezáltal válik hitelessé és veszik komolyan vállalkozását. Egy üzleti profil emellett számtalan előnyt kínál: többek között lehetőséget ad statisztikák készítésére, hirdethetünk rajta, és automatikus üzenetküldési funkciót is használhatunk. A résztvevők Kovács László utasításait követve a helyszínen elkészíthették vállalkozásuk adatlapjának leírását, az úgynevezett biót, amelynél -mint az az előadásból kiderült - a legfontosabb szempontok az egyszerűség, az átláthatóság és az emojik megfelelő használata. A szakember szerint ebben használhatunk egyszerű felsorolást, de akár egybefolyó szöveget is, mindkettő egyformán jól működhet. A lényeg, hogy a bióból gyorsan és egyértelműen derüljön ki minden lényeges információ a potenciális vevőink és követőink számára.

A tökéletes hashtag-használat

Az előadó elmondása alapján a keresőcímkéket nem csupán érdemes, hanem szükséges használnunk.  Megtudhattuk, hogy egy hashtag akkor működhet igazán hatékonyan, ha ezer és kétmillió közötti nyilvános bejegyzésnél alkalmazzák. Egy bejegyzéshez legalább 15, legfeljebb 30 hashtag ajánlott. László meggyőződése, hogy sok esetben megtöri az összképet, ha a bejegyzésünk mellett/alatt halomba állnak a hashtagek, így érdemes őket kommentben használni. Elsőre furán hangzik, de bátran használjuk ezt a módszert! A végeredmény épp olyan jó lesz, mintha a kép leírásába pakolnánk a keresőcímkéket, csak kevésbé lesz tolakodó az olvasók számára a címketenger.

A követőszerzés legfontosabb praktikái

  • A fizetett hirdetésekkel az Instagramon is számos követőt elérhetünk, azonban nagyon fontos, hogy a hirdetett tartalom egyedi és motiváló legyen.
  • Kedveljünk és kövessünk másokat! Merjünk lájkolni, kommentelni, ezáltal ugyanis több felhasználó körében leszünk láthatók.
  • Éljünk a partneri együttműködés lehetőségével! Fogjunk össze más, hasonló profilú cégekkel, üzletemberekkel, hogy egymás szolgáltatásait kölcsönösen ajánlva növeljük követőtáborunkat!
  • Használjuk rendszeresen a Stories (történet) funkciót! Az Instagram-felhasználók jelentős része azt nézi meg először, amikor megnyitja az applikációt. Ennek a funkciónak fontos szerepe van abban, hogy termékünkről folyamatosan halljanak a követőink. Szemben a posztokkal, ennél a funkciónál nem a profizmus, hanem a spontaneitás és a közvetlenség a legfőbb szempontok.

Csomagolásmentesen az Instagramon

László előadása után Sipos Melinda osztotta meg velünk az Instagrammal kapcsolatos személyes tapasztalatait. Az ő vállalkozása, a Ligeti Bolt 2018 óta rendelkezik saját Instagram-fiókkal, és egy év alatt közel 6.000 követőt szerzett. Melinda hangsúlyozta az egységes, következetes képi tartalom jelentőségét, ami esetükben egy letisztult, harmonikus, zöld gondolkodást, életvitelt tükröz. A csomagolásmentes üzlet online kommunikációja során nem gyártanak külön tartalmat a Facebookra: automatikusan az Instagramra posztolt képeket osztják meg a másik felületen is. A boltvezető mesélt még az Insta Stories rendszeres alkalmazásának fontosságáról. Melinda előadásában azt is javasolta, hogy bátran osszuk meg mások posztjait és nyugodtan kedveljünk és kommenteljünk üzleti profilunkkal is. Fontos azonban, hogy ne váljunk tolakodóvá, csak egészséges mértékben tegyük ezt.

A Dobbantó Klubesemények tovább folytatódnak. Legközelebb május 28-án találkozunk a Google Groundon. Részletekkel hamarosan jelentkezünk, addig is kövessétek a Dobbantó program Facebook-oldalát!

Kapcsolódó fotók