A nő, aki egy kisvállalkozásból óriáscéget csinált

A mindennapi munka során néha jól jöhet egy kis inspiráció, ezért az idei évben több sikeres vállalkozónő történetét is megosztjuk veletek, hogy történeteik motivációt nyújthassanak. A mai történet főszereplője a Szilícium-völgy egyik legtöbbet emlegetett cégvezetője, Meg Whitman. Az idén a 65. születésnapját ünneplő Whitman volt az, aki az eBayhez kerülve apró vállalkozásból óriásvállalatot alakított. Jelenleg egy streaming szolgáltatót vezet, de karrierjének több állomása is figyelmet érdemel.

Margaret Cushing Whitman 1956-ban született New York államban. Mindkét szülője szolgált a második világháborúban, édesanyja repülőgépeket és teherautókat szerelt. Ő volt az, aki a fiatal Meget gyerekkorától arra bátorította, hogy cselekvő típus legyen. Whitman a Princetonon kezdte egyetemi tanulmányait, először gyógyszerészetet tanult, később azonban áttért a közgazdaságtanra. Az egyetemet nagyon szerette, 2002-ben 30 millió dollárt adományozott az iskolának, ahol egy 500 férőhelyes kollégiumot építettek a pénzből, amit róla neveztek el.

Forrás: Wikipedia

 

Karrierje 1979-ben kezdődött a Procter & Gamble’s marketing osztályán, majd a későbbi években több pozícióban is kipróbálta magát, többek között a Walt Disneynél. Ezután került a Hasbro vállalathoz, amely az egyik leghíresebb gyerekjátékokat gyártó cég. Remek pozícióban dolgozott itt, és sikeres is volt divízióvezetőként, mégis hosszas győzködés után elfogadta a bostoni eBay ajánlatát. Érdekesség, hogy a megkeresésig nem is hallott a vállalatról, ügyvezető igazgatói pozícióba lépésének első napján pedig tönkrement a cég weboldala. Ez is mutatja, mennyire lentről indult akkor a vállalkozás, és mekkorát fejlődött Whitman vezetése alatt. Amikor az eBayhez csatlakozott 1998-ban, annak harminc munkavállalója és 4 millió dolláros árbevétele volt. 10 évvel később, mikor elhagyta a céget, az 15 000 munkavállalót foglalkoztatott és 8 milliárd dolláros árbevételt termelt. Meg Whitman ügyvezető pedig milliárdosként hagyta el az eBayt.

2010-ben Whitman a politika mezejére lépett, és elindult Kalifornia kormányzói székéért. A kampányát szinte teljesen önerőből finanszírozta, azonban a választást elveszítette. Rövid politikai pályáját mégis hasznosnak ítélte meg, hiszen az rengeteget segített neki a kommunikációs készségei fejlesztésében. 2011 januárjában visszatért az üzleti szférába, és a Hewitt-Packard igazgatótanácsának tagja lett. A cég ugyanezen évben megvált ügyvezető igazgatójától, akinek Whitman lépett a helyére. Még a világ legnagyobb személyi számítógépgyártójának munkatársa volt hivatalosan, amikor elfogadta Jeffrey Katzenberg ajánlatát, hogy a Netflix egyik amerikai konkurensének, a Quibi vállalatnak az ügyvezető igazgatója legyen.

Meg Whitman egyetemi évei során találkozott későbbi férjével, Griffith Harsh-sal. Két fiúk született, mindketten a Princetonra jártak. Whitman jelenlegi vagyona 4 milliárd dollár körül forog, így 2019-ben őt választották a második leggazdagabb „self-made” nőnek az Egyesült Államokban. Keménykezű, szigorú főnökként írják le korábbi kollégái. Természetesen a jótékonyság sem áll távol tőle, férjével saját alapítványt hoztak létre, amely leginkább a környezetvédő szervezeteket támogat.

Habár Whitman nem származik szegény családból, karrierje így is példaértékű, hiszen 1979-es indulása óta óriási utat járt be rengeteg figyelemre méltó eredménnyel. Whitman annak a példája, hogy a magabiztosság és a kemény munka nem csak kifizetődik, de óriási magasságokba repíthet bárkit.

Kapcsolódó fotók